Ma reggel elgondolkoztam azon, hogy nekünk magyaroknak vajon miért van szükségünk egy vezérre illetve vezérekre. Vajon mi ösztökél bennünket arra, hogy mások irányítását a magunké fölé helyezzük. Vajon miből táplálkozik ez az igény.
Eszembe jutott fiatalkorom és az ahogyan akkor, és gyakran még ma is, kommunikálunk. Rengetegszer hallottam a környezetemben lévő felnőttektől, tanárokat is beleértve, hogy “Idióta vagy, fiam!” “Ezt a hülyeséget meg honnan vetted?”, vagy “Hogy mondhatsz ennyi hülyeséget?” és hasonlók.
Az látom, hogy amikor valamivel nem értettek egyet, azt gondolták, hogy a legjobb ha tudja az a gyerekek (felnőtt is akár), hogy amit mond, az nem helyes, nehogy butaságokat gondoljon! Azonban ezek a kifejezések elrabolták (elrabolják) a gyerekek és fiatalok (felnőttek) teljes önbizalmát. A folyamatos földbe döngölés eredményeként pedig, megkérdőjeleztük (jelenleg is) minden döntésünket és cselekedeteinket (ha egyáltalán merünk még ilyet).
Annak az embernek, aki nem bízik magában és a saját értékítéletében, annak szüksége van mindig arra, hogy valaki megmondja neki a tutit. Aztán természetesen csalódik is mindig, hisz az nem a sajátja, és keres valaki mást.
A tudat, hogy ki is vagyok én valójában, mi az, ami tényleg fontos számomra, mik a pillérei az értékítéletemnek és hitrendszeremnek, stb., mind belülről kell táplálkozniuk – lehetőleg egy ‘felfedező körút’ eredményeként . Szerintem, ahhoz, hogy ne egy vezért akarjunk magunknak, hanem inkább egy vezetőt, aki a mi visszajelzéseink alapján vezeti az érdekeinket, ahhoz a bizalmat belül kell önmagunkkal kialakítanunk először.
Just a thought!
Featured picture – Pisabay