Husvét és Pészah margójára.
Ma elmentem a helyi templomba misére. Mint a legtöbb falusi templom, ez is egy Római Katolikus közösség. A helyi pap három helységben prédikál vasárnaponként.
Mikor elindultam, nem tudtam pontosan, hogy miért is megyek, mivel nem tartom magam vallásosnak. Vallásközi, Unity Lelkipásztorként, a rituálék kevéssé érdekelnek, fontosabbnak találom a közösség segítő élményét és a benső út megtalálását, a gyakran megfejthetetlen mondókák ismételgetéségél.
Mindezektől függetlenül, szeretek templomba járni, és néha jól esik egy-egy szentmisét is meghallgatni itt-ott a világban.
Amint beléptem a tempomba megérintett a hely szentsége. Éreztem, hogy jó helyen vagyok, de még nem tudtam miért. Amint leültem a leghátsó sorban egy padra megéreztem a hideget. Nem lehetett 12-13 foknál több. Feláltam és egész hátra ültem, egy padra ahová besütött a nap. Így is majd meg fagytam.
Majd elkezdődött a mise. Én pedig elkezdtem imádkozni és meditálni a magam módján. Amikor elkezdődött a pap beszéde felkaptam a fejemet, mert számomra teljesen érthetetlen zagyvaságokat beszélt. Ugrált témák között, hol egy bibliai történetről beszélt, hol helyi relikviákról. Éreztem, hogy kezdem elveszíteni a türelmemet, és borzasztóan fáztam.
Hirtelen eszembe jutott, hogy amikor beléptem ide, tudtam, hogy jó helyen vagyok … de miért is? Becsuktam a szemem és elgondolkodtam: miért vagyok pont itt? Becsuktam a szemem, hogy halljam a választ: ‘judge me not!’ hallottam belül (ne bírálj engem!). És megértettem.
A jézusi tanítás és a mögötte meghúzódó szeretet két alapköve az elfogadás és az együttérzés. Gondolatban mindig könnyű ezekről elmélkedni, de én ebben a pillanatban lehetőséget kaptam arra, hogy gyakorlatba ültessem ezeket.
Magamban tudatosan elengedtem minden ellenérzésemet és azt kértem, hogy had halljam meg azt, ami nekem szól a pap miséjéből. Legnagyobb meglepetésemre, egyszercsak meg, meg jelent egy-egy csodás gondolat.
Amikor elmém elkalandozott a ‘jaj de fázom!’ és a ‘mi a jó istenről zagyvál ez a pap?’ gondolatok felé, kedvesen emlékeztettem magam arra, hogy ha figyelek csodás élményekben lehet részem. Gyengéden visszatereltem a figyelmemet a MOSTba és a benső figyelembe. És így is lett. A pap – lehet nem is vette észre – kusza gondolati között mejelntek a gyögyszemek, amelyekért érdemes volt ott lenni és fázni. Hagytam, hogy a hely szentsége és Jézus Szeretete átjárjon.
Ámen.