A tehetség kézikönyve (részlet)
2.6.14.3.2. Eszközök a spirituális intelligencia fejlesztésére
„Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, egy órában az örökkévalóságot, s tartsd a tenyeredben a végtelent.” William Blake: Az ártatlanság jövendölései (Weöres Sándor fordítása)
2.6.14.1. A spirituális tehetség fogalma
Fejezetünkben egy nehezen megfogható, ám egyre inkább elfogadottabb tehetségterületről, a spirituális tehetségről lesz szó. Ezzel a tehetségterülettel több tehetségmodellben is találkozhatunk, pl. a Magyarországon is jól ismert Piirto-modellben (PIIRTO, 2011, 9.). A szövegben azonban legtöbbször spirituális intelligenciaként (SQ) fogunk rá hivatkozni, csupán csak azért, mert ennek a területnek az összetevőit vizsgáló szakirodalom sokkal gyakrabban használja a spirituális intelligencia fogalmát. Olyan kérdésekre keressük majd a választ, hogy mit is takar a spirituális intelligencia fogalma, milyen összetevői vannak, mikor mondhatjuk azt valakire, hogy spirituálisan tehetséges, egyáltalán mérhető-e a spirituális tehetség, és hogyan fejleszthető akár az osztálytermek
falai közt is.
2.6.14.1.1. A kezdetek: Gardner – létezik spirituális intelligencia?
A spiritualitás tehetségterületként való felfogásáról a pszichológusok és a pedagógusok csak az elmúlt 25 évben kezdtek el gondolkodni; megpróbálták azt konceptualizálni, alkotóelemekből felépíteni. Howard Gardnernek itt is – mint sok más intelligenciaterület esetében – kezdeményező szerepe volt. Ugyan korszakalkotó munkájában, a többszörös intelligencia elméletét kifejtő Frames of Mindban (GARDNER, 1983) a spirituális intelligencia koncepciója még nincs jelen, ám egy évtizeddel teóriájának első megjelenése után (GARDNER, 2006), saját rendszerének újragondolásakor már felveti, hogy a „klasszikus” hét intelligencia mellé nyolcadiknak a természeti, kilencediknek pedig a spirituális intelligenciát is fel kellene venni az intelligencia-, illetve a tehetségterületek listájára (GARDNER, 1993). Ugyanakkor igen hamar, önmagával polemizálva felveti, hogy kutatásai alapján részben el is veti ezt az intelligenciaterületet. Egyik elemét – az egzisztenciális kérdések iránti érdeklődést – úgynevezett egzisztenciális intelligenciaként a potenciális intelligenciajelöltek listájára teszi: az 2.6.14.1.A spirituális tehetség fogalma -548- egzisztenciális intelligenciával, a pedagógiai intelligenciával együtt mind a mai napig találkozhatunk „az intelligenciajelöltek várólistáján”; Fellini által inspirálva a „8 és ½.” tehetségterületként aposztrofálva (GARDNER 1993, 1999, 2006, 2016).
Gardner tehát az első, aki erről a „tudományos szempontból kényes” spirituális tehetségterületről ír; gondolatai a későbbiekben sokakat inspiráltak, és kiindulóponttá váltak a spirituális intelligenciával foglalkozó kutatók számára. Nem véletlenül, hiszen miközben a spirituális intelligenciaterület létjogosultságát vizsgálta, és megpróbálta azt konceptualizálni, számos alapvető kérdésre is felhívta a figyelmet, melyek mindenképpen említésre méltók és ma is aktuálisak. A gardneri fogalomrendszerben az intelligencia egy – feltételezhetően neurológiai alapokon nyugvó – lehetőség. Ez a lehetőség pedig egy adott kultúra értékrendszerétől vagy az abban megjelenő lehetőségektől, és az egyéni – azaz az egyén vagy a környezete által hozott – döntésektől függően aktiválódhat (GARDNER, 1999, 34.). A spiritualitás is egy bennünk lévő lehetőség, melynek az aktiválása többféleképpen történhet meg. Az aktiválódási folyamatban különbséget kell tenni a spiritualitás formális, tradicionális, szervezett megközelítésmódjai (pl. vallásgyakorlás), illetve a sokkal személyesebb, kreatív vagy éppen idioszinkratikus megközelítési módok között. Kutatásai alapján a spirituális intelligenciát háromfajta „spirituális érzékben” látja megtestesülni: (a) az egyetemes és egzisztenciális kérdések iránti érdeklődésben – ez lesz a korábban említett egzisztenciális intelligencia alapja, (b) más lét/tudatállapotok elérésében; (c) másokra gyakorolt hatás képességében (GARDNER, 1999). Ezeket vizsgálja meg részletesebben, érveket és ellenérveket sorakoztat fel, melyek azt járják körbe, hogy a korábban összeállított, 8 pontos kritériumrendszerének mennyiben felelne meg ez a spirituálisintelligencia-koncepció. Azaz hasonlóképp jár el, mint a korábban általa már elfogadott intelligenciaterületek esetében. Ha nem is a teljesség igényével, de pillantsunk bele, hogy mi is a 3 spirituális érzék tartalma: (a) Az egzisztenciális kérdések iránti érdeklődés Az embereknek a lét nagy kérdésein való elmélkedési hajlamára alapozva az egyetemes, egzisztenciális kérdések iránti érdeklődést Gardner a „nagy kérdések intelligenciájának” is hívja. Az élethalál, a szerelem, a jövő, a háborúk okai, a honnan jöttünk és hová tartunk rejtelmének megközelítése GARDNER (2006) szerint néha többet kíván tőlünk, mint amit öt érzékszervünkkel felfoghatnánk. Ezt az egzisztenciális érzékenységet vagy képességet szerinte minden emberi kultúra értékeli, de minden kultúrában más formában jelenhet meg a vallástól a filozófián át a tudományig. Jellemzője lehet a már fiatal korban megjelenő, az emberiséget érintő egyetemes kérdések iránt érzett felelősség, ahogy azt Gandhinál vagy Einsteinnél tapasztalta a környezete. Az erre hajlamos emberek egy része a spirituális tudást egy már létező kód- vagy hitrendszerhez „igazodva”, tradicionális keretek közt találja meg, míg mások ezekből a hagyományokból merítve alakítanak ki egyedi, csak rájuk jellemző személyes spirituális tudást (GARDNER,1999). (b) Elért lét/tudatállapot GARDNER (1999) felveti, hogy miként a lét nagy kérdései is foglalkoztatnak bennünket, ugyanúgy az is fontos számunkra, hogyan tudunk kapcsolódni a közvetlen megtapasztalhatón túli természetfeletti világhoz, az univerzumhoz. Ez a kapcsolat létrejöhet tradicionális gyakorlás keretében (jóga, meditáció, misztikus élmények stb.), tudatmódosító szereken vagy az érzékszerveinkkel megtapasztalt élményeken keresztül (hegymászás, zenehallgatás) is. Ám úgy véli, mindezeknek a létállapotoknak a mérése vagy ezekben a létállapotokban feltáruló tudás vajmi nehezen mérhető (GARDNER, 1999). (c) Másokra gyakorolt hatás képessége GARDNER (1999) hangsúlyozza azt is, hogy vannak olyan emberek (Teréz anya, kiemelkedő művészek), akik akár már a puszta létükkel olyan hatást gyakorolnak ránk, amitől jobbnak, teljesebbnek érezzük magunkat, kapcsolatba kerülünk Istennel, az univerzummal, vagy éppen inspirálnak minket Fuszek Csilla -549- más tudatállapotok elérésében. Többek között ilyen emberek a milliókat motiváló, kiemelkedő életutat bejáró vallási vezetők, akikre számosan egy magasabb rendű tudatosság megtestesítőiként tekintenek (GARDNER, 1999). Mint említettük, Gardner gondolatai jelentik a tehetség és a spiritualitás összekapcsolásának terén az első lépést. Munkájában megjelenik ennek a tehetségterületnek az összetettsége, az öszszetettségből és más szubjektív elemekből adódó mérési nehézsége, ugyanakkor megjelenik a vitatottsága is, valamint annak a kettőssége, hogy egy vallási hagyományrendszer felől vagy attól függetlenül is megközelíthetjük a spirituális tehetséget.
2.6.14.1.2. Emmons, Sisk és Torrance: Létezik spirituális intelligencia! A gardneri felvetés után alig telik el pár év, és az ezredfordulón már számos kutató járja körbe a kérdést, próbálja meg definiálni a spirituális tehetséget vallásos hagyományoktól függően vagy függetlenül. Közülük a tehetséggondozás szemszögéből nézve két legjelentősebbnek tartott koncepciót emelünk ki: Robert A. Emmons és a Dorothy Sisk–Paul Torrance szerzőpáros elképzeléseit. Így gyakorlatilag a gardnerivel együtt három, bizonyos szempontból egymást átfedő, ugyanakkor mégis különböző elgondolással fogunk megismerkedni. Emmons Emmons a spiritualitás jelenlegi egyik legkiemelkedőbb kutatójaként, elfogadva a Gardner által felállított nyolc „intelligenciadefiniáló” kritériumot – mintegy Gardnerre reflektálva és belőle kiindulva –, amellett érvel, hogy a spirituális intelligencia mégiscsak megfelel ezeknek a gardneri kritériumoknak, nem kellett volna kiejteni arról a kilencedik helyről. Feltételezése szerint Gardnernek a spiritualitásról alkotott szűk „definíciója” vezetett ahhoz, hogy elvetette intelligenciaként való elismerését. Így EMMONS (2000) megpróbálkozik egy jóval összetettebb spirituálisintelligencia-koncepció megalkotásával. Definíciója jelenleg az egyik legkidolgozottabb, és a legtöbb oldalról járja körül a spirituális intelligencia mibenlétét. Véleménye szerint legalább öt – a kultúrák többsége által értékelt – alapképesség alkotja azt. A spirituálisan intelligens emberekre a következő képességek jellemzők: (a) a transzcendenciára való képesség, azaz a fizikai és anyagi lét határainak meghaladása, (b) a magasabb tudatállapotokba való belépés képessége, (c) a mindennapi tevékenységeink során és az emberi kapcsolatainkban a szentség érzésének megteremtési képessége, (d) az életük során felmerülő problémák megoldásához a spirituális források használatának képessége, (e) az erényes viselkedés melletti elköteleződés, az életük részévé válik a megbocsájtás, a nagylelkűség, a hála, az alázat és az együttérzés. Mindezen képességeknek a különböző mértékű megléte pedig végső soron egyéni, személyiségbeli különbségekhez vezet (EMMONS, 2000). Vizsgáljuk meg Emmons nyomán ezeket a képességeket egy kicsit részletesebben is. A spirituális intelligencia első két komponense (a, b) Emmons szerint a magas fokú tudatossághoz kapcsolódik, azokhoz a pillanatokhoz, amikor eltűnnek körülöttünk a lét korlátai, eggyé válunk az univerzummal. Sokan többféleképpen is leírják ezt a misztikusnak is mondható élményt. A spirituálisan intelligens/tehetséges emberekre jellemző, hogy könnyen képesek elérni más tudatvagy lelkiállapotokat, mint például az elmélyült imádság állapotát (EMMONS, 2000). Érdekes megjegyezni, hogy nem egy ritka jelenségről van szó: Andrew Greeley 1975-ös alapkutatásában az általa megkérdezett emberek 35%-a állította, hogy volt misztikus élménye, amikor 2.6.14.1.A spirituális tehetség fogalma -550- úgy érezte, hogy egy spirituális erő hatására felülemelkedik önmagán, a megkérdezettek 5%-a pedig gyakran átélt ehhez hasonlókat (idézi: NEWBERG ÉS D’AQUILI, 1998, 107.). Emmons úgy véli, hogy a spirituális intelligencia harmadik eleme, hogy képesek legyünk a szentség érzését megteremteni az emberi kapcsolatainkban, a mindennapi tevékenységeink során. Nem jelent ez mást, mint szem előtt tartani a magasabb rendű, mondhatni isteni célokat az életünkben. Létrejön ez a szentség, amikor a munkára hivatásként tekintünk, amikor párkapcsolatunkat, szülői minőségünket szent felelősségként értelmezzük. Még az olyan egyszerű foglalatosságok is, mint a futás vagy a terítés, spirituális jelentőséget nyerhetnek. A spirituálisan intelligens emberek életének hajtóerejévé válik ez a szentség, életük az Istenhez közeledés művészete. A spirituális intelligencia negyedik emmonsi jellemzője az, hogy mennyire képes az egyén az élete során felmerülő problémák megoldásához spirituális erőforrásokat felhasználni. Például mennyiben befolyásolják spirituális beszélgetések újabb életfeladatok, életcélok megtalálásában; miként tud megküzdeni az őt ért traumákkal, stresszhelyzetekkel, hogyan tudja ezeket lelki gazdagodására, emberi fejlődésére felhasználni. Az ötödik komponens az erényes viselkedés melletti elköteleződés képességéről szól; arról, hogy miként mutatjuk ki a hálát, mennyire tudunk megbocsájtani, hogyan válik az alázat, az együttérzés és a szeretet életünk meghatározó érzéseivé. Láthatjuk, hogy olyan erényekről van itt szó, melyek évszázadok óta az emberi kiválóság meghatározó elemei, melyeket minden nagy vallás alapvető értékként tart számon. Összefüggenek ezek az erények a motivációval, a hatékony cselekvéssel és a végső, nagy kérdések iránti érdeklődéssel. Mindezek komoly erőforrásokat jelentenek az ember számára (EMMONS, 2000). Emmons a saját definíciójából kiindulva, szem előtt tartva Gardner kritériumait, azokon lépésről lépésre végigmenve egyértelműen bizonyítottnak látja a spirituális intelligencia létét. Emmons a spiritualitásnak két fontos megközelítési módjára is felhívja a figyelmet, az egyik az, amikor a spiritualitásra passzív, statikus személyiségvonáshoz hasonló entitásként, viselkedési módként tekintünk, miközben ennek épp az ellenkezőjeként is értelmezhetjük: a spiritualitás olyan képességek halmaza mely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy tevékenyen éljünk. „A spiritualitás nem csak úgy van, hanem cselekszik.” Eredeti megfogalmazásban: „Spirituality not only is something, it does something”. (EMMONS, 2000, 18.) Sisk és Torrance Emmons a spirituális intelligencia kutatásakor a pozitív pszichológiai felől és valláspszichológiai kutatásaiból indul ki és állítja össze koncepcióját. Tanulmányainak megírásával párhuzamosan, szinte egy időben egyszerre két, ebben a témában máig meghatározó könyv (LÁSD ZOHAR ÉS MARSHALL, 2000; SISK ÉS TORRANCE, 2001) születik. A második különösen érdekes a számunkra, mivel a szerzőpárosa Paul Torrance és Dorothy Sisk, akik mindketten a tehetségfejlesztés és a tehetségesek oktatásának nemzetközileg elismert szakemberei. A többi kutatóhoz hasonlóan ők is a spirituális intelligencia konceptualizálásával foglalkoztak először, hiszen annak méréséhez vagy tehetségterületként történő fejlesztéséhez ez az első lépés. A konceptualizálás folyamata során három irányból indultak el. Egyrészt megvizsgálták a 20. század néhány olyan kiemelkedő pszichológusának a munkásságát, akikről ismert, hogy elmélyültek a spiritualitás témakörében, és akik hozzájárultak ahhoz, ahogyan ma közelítjük meg a spiritualitást. A szerzőpáros Carl Jung, a tehetségkutatás szakterületéről is jól ismert Dabrowski, Carl Rogers és Abraham Maslow munkásságát emeli ki (SISK ÉS TORRENCE, 2001). Másrészt a 20. század végén egyre több agykutató (pl. Andrew Newber, Eugene D’Augili, V. S. Ramachandran) foglalkozott a különböző tudatállapotokat tükröző, az agyban történő biológiai változások feltérképezésével, így megvizsgálták a spiritualitás biológiai hátterét, illetve más tudományágak eredményeit is, azokét, Fuszek Csilla -551- amelyek eljutottak a spirituális kérdésfeltevésekig. Harmadrészt pedig az ősi bölcsességekben, a hagyományban, különösen a keleti misztikusok körében végeztek kutatásokat. Ezekre a kutatókra és kutatási eredményekre alapozva állították össze az első olvasatra talán egyszerűnek tűnő spirituálisintelligencia-koncepciójukat, ugyanakkor választ kerestek arra is, hogy milyen a spirituálisan intelligens ember. A spirituális intelligenciát tulajdonképpen egy olyan képességnek értelmezik, mellyel valaki átfogó, komplex problémák megoldása érdekében képes az intuíció, a meditáció, a vizualizáció és hasonló, multiszenzoros módszerek segítségével kapcsolatba lépni a saját belső tudásával. Eredeti megfogalmazásban: „Spiritual intelligence (SQ) is the capacity to use a multisensory approach— including intuition, meditation, and visualization—to access one’s inner knowledge in order to solve problems of a global nature.” (SISK ÉS TORRENCE, 2001).
Ezt az egy mondatos definíciót azonban kiegészítik számos jellemzéssel, leírással, melyek több oldalról mind az SQ-t járják körbe. Lássuk ezek közül a leglényegesebbeket, az általuk legfőbb komponenseknek tartottakat:
- A spirituálisan intelligens ember alapképességeihez tartozik, hogy érdeklik a lét nagy kérdései, keresi a választ arra, hogy mi dolgunk a világon, mi közünk van egymáshoz, a világegyetemhez; képes meditálni, vizualizálni, használja az intuícióját;
- Az SQ alapértékeihez tartozik a világegyetemmel való egység érzése, az együttérzés, a felelősség érzése, a kiegyensúlyozottság és a szolgálat. Ez az intelligencia azt a tudatosságot is jelenti, hogy össze vagyunk kapcsolva másokkal, a környezetünkkel, a Földdel és a világegyetemmel.
- A spirituálisan intelligens emberek alapélménye a legfontosabb alapértékek felismerése, megértése, a maslow-i értelemben vett csúcsélmények megélése, a transzcendencia átélése és a magas fokú tudatosság.
- A spirituálisan intelligens ember alaperényeihez tartozik az igazság keresése, az igazságosság, az együttérzés, az olyan szimbólumrendszerek megbecsülése, mint a költészet, a zene, a tánc, a metaforák és a különböző történetek.
- A spirituális intelligenciához olyan tudatállapotok tartoznak, amelyekről PERSINGER ÉS RAMACHANDRAN, illetve BLAKESLEE agykutatók számolnak be (SISK, 2008). NEWBERG ÉS D’AQUILI (1998) ugyanezeket a tudatállapotokat tárják fel, a korábbiakhoz képest részletesebben. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy a szerzőpáros szerint a spirituális intelligencia – hasonlóan az emmonsi elképzeléshez – mindig teremt. A magas SQ-val rendelkező emberekből lettek a nagy problémamegoldók, politikai vezetők (pl. Hildegarde de Bingen, Mahatma Gandhi, Martin Luther King, Nelson Mandela Jr. és Franklin Delano Roosevelt), híres költők (Emily Dickinson és Mahlavi Rumi), tudósok (Albert Einstein és Nikola Tesla), írók és humanitáriusok. A magas SQ egyben záloga, hogy a világgal való összekapcsoltság érzésének olyan magas szintjére kerüljön az ember, hogy az ego háttérbe szoruljon és olyan létállapotba érjen el, ami számos változást indukál szerte a világban (SISK ÉS TORRANCE, 2001).
Ide szeretném bekapcsolani Cindy Wiggleworth munkasságát, aki a spirituális intelligencia fejlesztésére létrehozott egy programot. Ebben a podastban (angol nyelven) beszél a könyvről és a programról.
A spirituális tehetségterület fejlesztése, ahogy azt korábban Gardnernél már megjegyeztük, megtörténhet a tradicionális vallások keretében, illetve azokon kívül is. A cikkben bemutatott SQ-definíciók kimondottan igyekeztek elkülöníteni a spiritualitás és a vallás fogalmát, pedig ez a két fogalom a gyakorlatban közel áll egymáshoz, azonban a spiritualitás fogalmának jelentésmezeje – amint láthattuk az SQ-definíciók esetében – jóval tágabb. Magában foglal valamilyen szubjektív viszonyt valami szellemihez, a materialitáson vagy az egón túlihoz, transzcendenshez, a szentséghez; vagy lehet éppen az élet értelmének személyes keresése. „A vallásosság ezzel szemben a hiedelmek, rituálék, vallási gyakorlatok és szimbólumok szervezett rendszere, amely a szentséghez vagy transzcendenciához (legyen az Isten, egy magasabb erő vagy a végső igazság) való közelséget hivatott elősegíteni, és amely intézményesített formáját tekintve elsősorban szociális jelenség. Vagyis a vallásosság előfeltételezi a spiritualitást, de ez fordítva nem igaz.” (Nagy, 2009, 4.)
Azaz létezik vallás nélküli spiritualitás, és talán nem véletlen, hogy éppen napjainkban kerül előtérbe. Pikó (2012) szerint ennek oka, hogy a vallás nem egyszerűen veszített jelentőségéből, hanem átformálódott, sokan – ahogy Gardner is utalt rá – egyéni módon élik meg a transzcendenshez való viszonyt. Noah Harari több helyen felhívja a figyelmet arra, hogy a spiritualitás talán fontosabb ma, mint korábban bármikor, hiszen számos, korábban spirituálisnak tekintett kérdés a technika fejlődésének köszönhetően a mindennapok gyakorlati kérdésévé válik (Harari, 2018).
A világvallásoknak is megvannak az évszázados, évezredes gyakorlatai a spiritualitás fejlesztésére. A lelkigyakorlatok, az elmélyült imádság, a hittanórák vagy éppen a buddhista elvonulások, a jóga beépítése a mindennapi életünkbe, a különféle mindfulness-gyakorlatok alkalmazása stb., mind-mind hozzásegíthetik a diákokat az önmagukba való hazataláláshoz, kreativitásuk kibontakoztatásához, illetve életcéljaik megtalálásához. Mi ezekkel – pontosan a rendszerszerűségük miatt – e fejezet keretein belül nem tudunk foglalkozni, megjegyzendő azonban, hogy a lentebb felsorolt SQ fejlesztéséhez használható, rövid eszköztár elemei is sok esetben valójában ezekből a hagyományokból merítenek.
Iskolai keretek között ennek a tehetségterületnek a fejlesztése sokféleképpen történhet. Lehet éveken át tartó, a teljes iskolai oktatást meghatározó tananyag is, kidolgozva a spirituális tehetség kibontakoztatására. Ilyennel találkozhatunk például a punei Jnana Prabodhini Prsahala tehetséggondozó iskola (3. internetes forrás) programjában, ahol a diákok a hallgatni és figyelni tudás gyakorlásán, az egyedüllét megtapasztalásán és az elmélyült meditáción keresztül jutnak el egy-egy közösség szükségleteinek feltérképezéséig, és egy-egy helyi társadalmi probléma megoldásáig. Vannak például olyan iskolák (pl. USA, Wisconsin állam), ahol a mindfulness, vagyis az éber figyelem fejlesztése tanórai keretek között történik. Gyakran találkozni olyannal is (pl. Ausztriában), hogy a diákok a tantervbe beépített, 4-5 fős kiscsoportos – vagy egyéni szükség szerint egyszemélyes – coaching órákat kapnak, heti rendszerességgel.
Magyarországon inkább az egyes tanórák keretébe beépített spirituális tehetségfejlesztést tudjuk megcélozni; az osztályfőnöki vagy az etikaórák egy része remek lehetőséget ad erre, sőt mondhatjuk azt is, hogy az etikatanterv egy része – különösen, ha az erények fejlesztésére gondolunk – kifejezetten az SQ fejlesztését tűzi ki célul! De lehetőséget vagy keretet teremthet a spirituális intelligencia tehetségterület fejlesztésére gyakorlatilag bármelyik tanóra, az irodalomtól a fizikán át a tanulásmódszertanig. Vannak olyan iskolák, ahol az iskolapszichológusnak lehetősége van coaching tevékenységre is, amelybe szintén beépíthető ennek a tehetségterületnek a fejlesztése.
Speciális esetet jelenthetnek az egyházi iskolák, ahol a spirituális tehetségterület fejlesztése több szinten is megjelenik, egyrészt a közös gyakorlás során, másrészt a hittanórákon. Ezek – különösen, ha összekapcsolódnak egy valódi, a családban is őszintén felvállalt és megélt értékrenddel – egymást erősítő folyamatokká válhatnak, lehetőséget adva a mindennapi spiritualitás/szentség megélésére.
Az alábbiakban pedig egy disszertáció olvashotó (angol nyelven) a spirituális intelligencia fejlesztéséről gyermekek számára az iskolaredszeren keresztül.